Kötetlen beszélgetés

Szereplők:

Férfi

Nő

Fiú

A szín teljesen sötét. Középen, a színpad fölött, a feketeségben egyetlen női arcot látunk csupán, egészen szűken megvilágítva. Szeme csukva: alszik. A háttérből városi zajok hallatszanak tompán.

Egyszer csak a nő arca mellett feltűnik egy férfié, szintén csak az arca látszik. Kíváncsian körbenéz, majd szórakozottan fütyörészni kezd.

NŐ (álmosan): Maga meg mikor jött?

FÉRFI (barátságosan): Épp az imént. Kissé hűvös van itt, nemde?

NŐ: Nem a klíma miatt választottam ezt a helyet.

FÉRFI: Na, igen, de azért egész kellemes itt.

NŐ: A körülményekhez képest, tulajdonképpen igen.

FÉRFI (sokatmondóan kacsint): És ön mi elől menekült ide? Alkohol? Csalfa szerető?

NŐ (felháborodva): Mégis minek néz engem? Nekem semmi efféle problémám nincs!

FÉRFI: Mind ezt mondják, aztán mégis ide jutnak végül.

NŐ (duzzogva): Na, jó. Van némi gondom a... szerencsejátékkal...

FÉRFI: Ó! Mennyit vesztett?

NŐ: Tulajdonképpen mindent, amim csak volt. Házat, autót, aztán a férjem azt mondta, nem bírja tovább és lelépett a párterapeutánkkal.

FÉRFI: Jaj, de kellemetlen.

NŐ: Az. És magával mi a helyzet?

FÉRFI: Ó, én csak egy drogos vagyok, semmi különös. Nem tudok leállni.

NŐ: Mióta tart?

FÉRFI: Az egyetem óta. Lassan tíz éve.

NŐ: Van családja?

FÉRFI: Nincs. Bár a dílerem már mintha a bátyám lenne.

NŐ: Milyen borzasztó.

FÉRFI: Ne higgye, ez is csak egy élet, a maga dimenziójában épp olyan átlagos, mint a külvárosi háziasszonyoké.

NŐ: Na, persze.

FÉRFI: Komolyan mondom! A háziasszony minden nap elmegy bevásárolni. Én is elmegyek, csak tej meg kenyér helyett heroint keresek, és persze nem a szupermarketek polcain. De az akció engem is érdekel!

NŐ: Jesszus.

FÉRFI: Ne szenteskedjen itt nekem, maga kis kaszinókirálynő!

NŐ: Miből gondolja, hogy kaszinóztam?

FÉRFI: Ebben a ruhában senki nem ül le félkarú rablózni. Maga a rulett asztal mellett mutat igazán jól.

NŐ: Ezt most bóknak veszem.

FÉRFI: Vegye, aminek akarja. Sosem találkozott bőkezű gavallérokkal, akik kihúzhatták volna a pácból?

NŐ: Dehogynem! Nagyjából egy évbe telt, mire rájöttem, hogy nem vagyok más, mint egy luxuskurva. Nem bírtam tükörbe nézni.

FÉRFI (elgondolkodva): Na, igen, az élet olykor nagyon kegyetlen tud lenni.

NŐ (bólint): Igen, az.

Egy fiú arca bukkan fel mellettük a sötétben.

NŐ (felsikolt): Mi a frász ez?

FIÚ (udvariasan): Elnézést, meglöktem?

NŐ (gyanakvóan): Nem. Nem történt semmi.

FÉRFI: Á, egy tinédzser, milyen eseménydús nap! Téged meg mi szél hozott?

NŐ (gúnyosan): Ne sziporkázzon itt már.

FIÚ: Vesztett a seregem, az a helyzet. Nem bírom feldolgozni.

FÉRFI: A mid?

FIÚ (lelkesen magyaráz): A nyolcadik pályánál tartottam, a döntő ütközet előtt álltam a hatszázötvenkét fős hadseregemmel, amikor egyszerűen megjelent a csatamezőn az az idióta olasz, és szétverte az egész csapatomat. Száztizennyolc napja meneteltünk már, kenyéren és vízen éltünk, erre jön az a szemét, és felhatalmazva érzi magát, hogy legyilkoljon minket!

NŐ (a férfihez, értetlenül): Maga érti, miről beszél?

FÉRFI: Nem igazán. Jól értem, hogy egy olasz fazon megölt hatszáz embert?

FIÚ: Nem embert, trollt. Meg néhány varázslót, amazont. Szörnyű volt az a rengeteg vér.

FÉRFI: És szóltál a rendőrségnek?

FIÚ: Dehogy. Hiába szóltam volna, nem tudtam volna bizonyítani, hogy a srác feltörte az ukrán haver profilját és megszerezte az összes szuperfegyvert, amivel letarolta az összes játékost a harmincadik szinttől fölfelé. Felnyomtam az adminoknál, remélem, kirakják.

NŐ: Honnan? Milyen admin? Nem értem.

FÉRFI (tudálékosan): Ez valami számítógépes játék lehet.

NŐ: Ne mondja! És ezért...?

FÉRFI: Bizony, bizony, ez már egy más világ...

FIÚ: Négy év. Négy év munkáját döntötte romba az a rohadék.

FÉRFI (óvatosan): Nem reagáltad túl egy kicsit a dolgot?

FIÚ (komolyan): Négy év. Napi tizenhat óra. Vasárnap is.

FÉRFI: Értem. Szóval nem.

Hirtelen nagy robaj támad a közelben, fékcsikorgás, üvegcsörömpölés hallatszik.

FÉRFI: Ó, nézzék! Baleset volt a vasúti hídnál, ott jönnek a mentők meg a tűzoltók!

A távolból egyre erősödő szirénázást hallani, autók reflektorai húznak el a színen fölött, az egyik végigsiklik a szereplőkön: ekkor válik láthatóvá, hogy a három alak egy hídról lóg lefelé, nyakukban kötél. Meztelen lábuk himbálózik a szélben. Fejük félrebillen, elhallgatnak örökre. A folyó víztükrén visszacsillan a szirénák piros-kék villogó fénye.

Vége

Szabadulás

Szereplők:

Gizi                 Középkorú nő

Pali                 Gizi férje

Icu                   Az idősebbik gyerek

Sanyi               A kisebbik gyerek

A színpadon egy lakás belső terét láthatjuk. A színpad közepétől kicsit jobbra nappali, fotelek, kanapé, tévé, dohányzó asztal, háttérben polcok, szekrények. A jobb oldali ajtó a szobákhoz vezető folyosóra nyílik. Balra konyha található, ebédlőasztal, székekkel, a háttérben a bejárati ajtó. Gizi a konyhában szorgoskodik, a tűzhelyen nyeles serpenyőben étel rotyog, az asztalon halmokban kikészítve az étkészlet.

PALI (fáradtan lép be a bejárati ajtón, kabátban, aktatáskával): Szervusz, drágám. De jó illat van! Mi lesz a vacsora? (elcsigázva huppan le a kanapéra, kényelmesen hátradől)

GIZI (bosszankodva): Paradicsomos húsgombóc. Már megint cipővel mész a szőnyegre, tegnap takarítottam ki, tudod, te mekkora munka, kefével, egy órán át térdepelve kisikálni azt a szőnyeget?

PALI (unottan lerúgja a cipőt, maga mögé hajítja az ajtó irányában): Már le is vettem, drágám.

GIZI: Levetted? Talán dobtad! Sosem tiszteled a munkám, én itt robotolok egész nap, te meg jössz és dobálózol.

PALI: Gizi, fáradt vagyok. Ne veszekedjünk.

GIZI: Még te vagy fáradt? Valóban? Mégis miben fáradtál el? Hogy ültél egy asztal mellett egész nap és lógattad a lábad?

PALI (tüntetőleg bekapcsolja a tévét): A nagy láblógatás közben nagyvállalatok könyvelését ellenőriztem és javítottam. Persze tudom, hogy egész nap számolni, dokumentálni, adatot egyeztetni semmi egy paradicsomos húsgombóc elkészítéséhez képest, a szőnyegtisztításról nem is beszélve.

GIZI (duzzogva visszafordul a tűzhelyhez): Gúnyolódj csak.

Mindketten hallgatnak. Pali újra elernyed a kanapén, néha felnevet a műsoron, amit épp néz. Gizi sértődötten kavargatja a fortyogó ételt a tűzön. Néha mérgesen a férjére pillant, a szemét forgatja, fintorog.

GIZI: Már megint mit nézel? Focit?

PALI (pofát vág): A foci ritkán vicces.

GIZI: Akkor? Sorozatot?

PALI: Azt te szoktál nézni, ha jól tudom, délután kettőtől este hétig megállás nélkül.

GIZI: Most délután öt óra van, mégis te ülsz a tévé előtt, nem én.

PALI: Gondolom, ez zaklatott fel ennyire.

GIZI: Szóval, mit nézel?

PALI (ingerülten): Semmit, Gizi, mert te folyamatosan beszélsz hozzám! (kikapcsolja a tévét, a dohányzóasztalról felveszi az újságot)

GIZI: Persze, neked az lenne a legjobb, ha nem is szólnék hozzád, igaz? Itthon vagyok egyedül, nincs kivel beszélgetnem, alig várom, hogy haza gyere, és akkor ezt kapom tőled! (sírást színlel)

PALI: Te, Gizi!

Az ajtón belép Sanyi. Feketére festett haja a szemébe lóg, fekete pólót és koptatott, szűk szárú farmert visel, felemás színű tornacipővel. Köszönés nélkül elindul a folyosó felé.

GIZI: Mi van, fiam, már nem is köszönsz?

SANYI (nyeglén): Helló.

GIZI (Palihoz): Most szólj hozzá, ennyi telik tőle: egy helló!

PALI: Tudod, hogy kamasz. Arra vágyik, hogy hagyják lógva.

SANYI: Kösz, apa.

PALI: Nincs mit, fiam, de erről a szerelésről azért még beszélünk. Te így voltál iskolában?

SANYI: Ja.

PALI: Tisztességes gyerek ilyen ruhában nem jár iskolába.

SANYI: Akkor majd holnap nem oda megyek, apa, hanem a haverokkal belógunk a városba, aztán magyarázkodhatsz a dirinek, hogy miért van annyi igazolatlan órám.

PALI: Ne húzd ki a gyufát, Sanyi, vacsoráig ne is lássalak, irány a szobád!

SANYI: Nem kell vacsora, kösz, úgyhogy reggelig nem kell bámulnunk egymást. (jobbra el)

GIZI (felháborodva): Ez a te nevelésed, Pali! Ezt mind neked köszönhetjük! Két év múlva egy kuka mellől vakarhatjuk össze!

PALI (újra beletemetkezik az újságba): Ki fogja nőni, nyugodj meg.

GIZI: Mint az Icu a kurválkodást?

PALI (döbbenten leereszti az újságot): Mit?

GIZI (a fakanállal hadonászik): Jól hallottad! A lányod egy címeres...

PALI (feláll): Honnan veszed ezt a baromságot?

GIZI: Nem látod, hogy mindene kint van a ruháiból? Ha lehajol, hogy bekösse a cipőjét, kilóg a feneke a nadrágból! A legújabb trikója pedig teljesen átlátszó!

PALI (sóhajt): Azért lóg ki a feneke, mert a lányok mostanában legalább egy számmal kisebb nadrágot vesznek, mint a méretük, még, jó, hogy kilóg belőle, amúgy sem egy nádszál alkat.

GIZI: Ezzel meg mire célzol?

PALI: Semmire, Gizi. Soká lesz kész a vacsora?

GIZI (kiabál): Téged csak ez érdekel, igaz? Hogy mikor lesz vacsora, kész-e a mosás, tiszta-e a szőnyeg!

PALI (ordít): Nem érdekel az a rohadt szőnyeg!

GIZI: Azt látom, mert ha érdekelne, nem lépnél rá cipővel!

Belép Icu, merész, alakjához egyáltalán nem illő öltözetben.

ICU: Na, csá, mizu?

PALI (mint aki rosszul hallott): Talán, sziasztok, minimum, bár régen a jó estét, édesapám volt a divat!

GIZI (az orra alá): Megint csak magadra gondolsz, jellemző.

ICU (tudálékosan): Arról nem tehetek, hogy ti leragadtatok az őskorban. Van valami kaja? (a hűtőhöz lép, elővesz valami nassolnivalót, csámcsog)

GIZI: Mindjárt kész a vacsora, ne edd tele magad édességgel!

ICU: Fújj, mi ez? Paradicsomos húsgombóc? Undorító!

GIZI: Ez egy tisztességes vacsora, kedves kislányom, ilyeneket kéne enned, nem azt a cukrozott vacakot, mert attól csak a feneked lesz nagyobb, ami már így sem fér el a nadrágodban!

ICU (a földhöz vágja az édességet, sértődötten elvonul jobbra): Fordulj fel!

GIZI: Na, tessék!

PALI (visszaül a kanapéra, újra bekapcsolja a tévét): Ez egy kicsit erős, volt, nem gondolod?

GIZI (kioktatóan): Csak őszinte voltam. Sokkal jobb az én őszinteségem, mint a te állandó babusgatásod.

PALI: Ha te mondod...

GIZI: Most megint mit nézel?

PALI: Focit.

GIZI: Persze, gondolhattam volna, nézzél focit, nehogy egy szalmaszálat is keresztbe tegyél itthon, pihenjél csak, majd én meghámozom a krumplit is.

PALI (türelmetlenül): Add ide a tálat, meg a kést, itt is meg tudom pucolni a krumplit.

GIZI (felháborodva): A tiszta szőnyegen?!

PALI: Feltekerem és kihajítom az ablakon a szőnyegedet és akkor nem lesz rá több gondod, jó lesz, így, életem napsugara?

GIZI: Hogy úgy nézzen ki a lakás, mint egy putri? Aztán majd tüzet is rakunk a szoba közepén és patkányt sütünk nyárson?

PALI (maga elé): Talán leégne végre az egész, veled együtt.

GIZI: Mit mondtál?

PALI: Semmit.

GIZI: Nem mered még egyszer mondani.

PALI (vörösödik): Hagyjál békén, menjél főzni.

GIZI: Mondd a szemembe, hogy már nem szeretsz! Mondd a szemembe, hogy a halálomat kívánod! Nem mered, igaz? Mert gyáva vagy! Hazajönni a tiszta, rendes otthonodba, amit csak nekem köszönhetsz, meleg ételt enni, a szerető családod körében, az kell, de tenni érte már nem megy, igaz? Csak sértegetni tudsz.

PALI: Amikor odaadom a fizetésem, akkor sosem sértődsz meg.

GIZI: Azt nevezed te fizetésnek? Ha elmennék vécét pucolni is többet hoznék haza.

PALI: Akkor miért nem mész el, Gizi?

GIZI (gúnyosan felnevet): Mintha ez olyan egyszerű lenne! Ki tartaná akkor össze ezt a családot?

PALI (mély megdöbbenéssel): Miről beszélsz?

GIZI: Arról beszélek, hogy ti nélkülem egy napig sem bírnátok ki.

PALI: Szívesen próbára tenném magunkat.

GIZI (felzokog): Látod? Már megint bántasz! Annyira kegyetlen vagy velem!

PALI (sóhajt, a távirányítót babrálja): Most már akkor fejezd be. Nem hallom a tévét.

GIZI (hátat fordít Palinak, tovább keverget): A tévé! Mindig csak az a rohadt tévé! Tudtad, hogy a sok tévézéstől előbb-utóbb funkcionális analfabéta leszel?

PALI: Ha semmi mást nem csinálnék egész nap, akkor elképzelhető lenne esetleg.

GIZI: Miért, még mit csinálsz? Ja, számolsz... aha... az komoly dolog...

PALI: Ne kezdd megint, Gizi.

GIZI: Én mondtam neked tizenöt éve, hogy ne vállald el a könyvelői állást, mondtam vagy nem mondtam? Erre tessék, itt ülsz a tévé előtt, mint egy agyhalott.

PALI: Hallgass már el, csak egy fél órára, amíg a meccs véget ér!

GIZI: Eleget hallgattam már!

PALI: Mi van?!

GIZI: Nem hallgatok tovább! Én mindent lenyeltem! Mindent eltűrtem! Te meg közben élted világodat, te önző, és még azt sem mered a szemembe mondani, hogy nem szeretsz. Te szarházi, gyáva alak!

PALI (dühödten felpattan, felkapja a nyeles serpenyőt a tűzhelyről, a húsgombócok szanaszét repülnek, mindent beterít a paradicsomszósz, óriási lendülettel fejbe vágja az edénnyel Gizit, aki holtan esik össze): Nem szeretlek, így már érted?!

Pali áll a holttest és a vacsora romjai fölött. A földre ejti a serpenyőt, lassan, kimerülten visszaül a kanapéra, meredten bámulja a képernyőt.

PALI (hangosan, a szobák irányába): Te, Icu! Rendelj már gyorsan egy pizzát, a vacsorából úgy néz ki, nem lesz semmi!

Vége