Azt mondtam,
kapd be, te meg, hogy én kapjam be, és ez az abszurd patthelyzet megint
zárójelbe tette a lényeget. Ott hagytalak, harmadjára is az arcodba ordítottam,
hogy vége.
Futok a földszintig,
közben eszembe jut, hogy a pendrive-ot a gépedbe dugva felejtettem, pedig azon
van a holnapi prezentáció. Remek. Vissza mégsem mehetek most már. Átkozom a
napot, amikor megismertelek, lehet, hogy néhány szitokszót hangosan is
kimondok, mert a kapu előtt, egy túlsminkelt, kékfehér hajú öregasszony fejét
rázva csetteg, majdnem lesodrom a járdáról. Gurulós táskája oldalra billen,
kifordul a kezéből. Nem állok meg segíteni neki. Mintha látnám, ahogy felém
hadonászik. Szarok rá.
Levágtatok a metróhoz,
keresek egy kevésbé koszosnak látszó széket. Nem akarok itt lenni. Nem akarom
ezt a várost, a széket, amin ülök, a bűzt, a fényeket, és legfőképpen téged nem
akarlak többé. Gondolkodni sem akarok. Próbálom elterelni a figyelmemet.
Két lány, csillámos
műkarmokkal hevesen mutogat és affektál. Nagyokat vihognak. A szájuk is
csillog. Idáig érzem a parfümillatot. Elképzelem, ahogy a drogériában ugyanígy
dumálnak az illatszereknél, amikor a polcot hirtelen feldönti egy medve, ők
pedig nyakig merülnek a pacsuliban, visítva. Egy jóképű, szőrös jeti is
lehetne. Hogy nagyobbat visítsanak. Egy kapucnis fiú nagyokat lép a Martensében.
Az utolsó kocsiban akar felszállni. Ránéz a kijelzőre. Én is. Még két perc. A
hangosbemondó üvölteni kezd, hogy a biztonsági sávot. Keresem a bűnöst: egy
ideges, öltönyös fazon hajolt be az alagútba, mintha attól hamarabb ideérne a
metró. Amatőr. Egy középkorú nő egy válltáskával és három nejlonszatyorral serpát
játszik, mielőtt hazaér, és nekiáll a vacsorának. Egy pillanatra a saját
arcomat látom az övé helyén. Na, ne.
Egyre erősödik a
menetszél. Felállok. A Martenses fiú felé indulok. A távolban feltűnik a két
fénykorong. A fiú újra a kijelzőre néz, harminc másodperc, majd be, az
alagútba. Felméri a távolságot. A metró üvöltve közeledik, a szél a szemembe sodorja
a hajam, odakapok, félrekotrom.
Fékcsorgás.
Szikrák a síneken. Füst. Nem mozdulunk. A lányok videóznak. Biztonsági őrök
kemény léptei dobognak lefelé a lépcsőn. Megkezdik a kiürítést. Kelletlenül
elindulunk. Mire kiérek az aluljáróból, már hallani a szirénázást is. Legalább
fél órát várhatok a metrópótlóra. Kapják be.