Szereplők:
overálos férfi
kövér nő
öltönyös férfi
csinos nő
farmeres férfi
kosztümös nő
bőrkabátos férfi
A
színen egy lift belső terét látjuk. A szereplők érdektelenül várakoznak, a lift
monoton búgása hallatszik csupán. A csinos nő a műkörmét piszkálja, az öltönyös
férfi a tabletjén babrál, a kövér nő a retiküljével legyezgeti magát, az
overálos férfi zsebre tett kézzel mélázik, a farmeres férfi unottan vakarózik,
a kosztümös nő idegesen toporog, a bőrkabátos férfi gondolatai messze járnak.
A
lift hirtelen megáll, a bent lévők mind felocsúdnak, ijedten néznek egymásra. A
lift belső világítása kialszik. A bőrkabátos férfi benzines öngyújtót vesz elő,
halvány fény világítja meg az arcokat.
ÖLTÖNYÖS FÉRFI (fontoskodva felnéz): Mi ez kérem, mi történt?
BŐRKABÁTOS FÉRFI: Biztosan áramszünet.
OVERÁLOS FÉRFI: Vagy műszaki hiba.
KÖVÉR NŐ (pihegve): Csináljanak valamit, itt nincs levegő.
CSINOS NŐ (táskájából ásványvizet vesz elő, a kövér nőnek nyújtja): Tessék,
igyon egy kicsit, jót fog tenni.
KÖVÉR NŐ: Milyen figyelmes, köszönöm.
CSINOS NŐ: Semmiség. Amióta egyszer
majdnem szomjan haltam egy kocsiban, mindig van nálam egy fél literes palack.
KÖVÉR NŐ (döbbenten): Ne mondja! Hogy történt?
OVERÁLOS FÉRFI (gúnyosan): Tényleg, hogyan?
CSINOS NŐ: Hát, az úgy volt, hogy a
pasimmal Olaszban nyaraltunk, kinézett magának egy cuki kis forrást, ahol fürödhetünk,
meg minden, ő előre ment, de én tök szégyellős vagyok, és a kocsiban akartam
átvenni a fürdőruhám. Visszaszálltam a kocsiba, becsaptam az ajtót, a pasim meg
azt hitte, kész vagyok, és rám zárta a kocsit. Három órát töltöttem a hőségben,
abban a rohadt szűk sportkocsiban, étlen-szomjan! Csoda, hogy nem haltam meg!
KÖVÉR NŐ: Nahát! De a barátjának nem
tűnt fel, hogy olyan sokáig távol van?
CSINOS NŐ: Képzelje, ő még a vízhez sem
ért, már hanyatt vágódott, beverte a fejét valami kőbe, ájultan hevert, amíg én
fulladoztam. Tiszta vér volt a feje, a frász jött rám, amikor benézett a kocsi
ablakán.
KÖVÉR NŐ: Uramisten! Micsoda
szerencséjük volt!
OVERÁLOS FÉRFI (az orra alatt dörmögve): Legközelebb a víz mellé a mobilját is
csomagolja el, az is hasznos tud lenni ilyen esetben.
CSINOS NŐ (sértődötten): Nem kell itt adni az okost, nálam volt a teló, csak
lemerült, mire kiértünk a forráshoz, mert a barátnőmmel dumcsiztam a
Facebookon, olyan rohadt unalmas volt az út.
Az
overálos férfi forgatja a szemét, majd elindul körbe a lift fala mentén és a
burkolatot tapogatja. A bőrkabátos férfi a csinos nőt figyeli mélabúsan.
CSINOS NŐ (a bőrkabátoshoz): Maga meg mit bámul?
BŐRKABÁTOS FÉRFI (zavarban): Ó, elnézést, csak a fiamra gondoltam. A szóhasználatából
ítélve maguk egyidősek lehetnek.
CSINOS NŐ: És?
BŐRKABÁTOS FÉRFI: Semmi, csak tudja,
nagyon hiányzik a fiam. Két éve láttam utoljára, amikor bekísértem az elvonóra.
CSINOS NŐ: Ó.
BŐRKABÁTOS FÉRFI: Azóta tiszta, tudom,
ugyanaz a mentora, mint aki az enyém volt, ő megmondaná, ha visszaesett volna.
De hiába keresem telefonon, e-mailben, semmire sem reagál. Az új címét sajnos
nem tudom, személyesen nem tudom felkeresni.
KOSZTÜMÖS NŐ (együttérzően): Milyen szomorú! Mi volt a gond? Drog? Alkohol?
BŐRKABÁTOS FÉRFI: Előbb az alkohol,
aztán a drog. Nem voltam egy szuperapa. A nejem halála után inni kezdtem, mélyre
csúsztam. A fiam úgy nőtt fel, hogy nap mint nap a hányásomat takarította és
próbált kitérni az utamból, ha nem voltam beszámítható. Amikor kamaszodni
kezdett, ő is a pohár után nyúlt, aztán végül heroinista lett. Mélyebbre
került, mint én.
KÖVÉR NŐ: És maga hogy jött rendbe?
BŐRKABÁTOS FÉRFI: Amikor végre rájöttem,
hogy a fiammal nagyobb a baj, mint velem, önként bevonultam az elvonóra. Azóta
egy kortyot sem ittam. Mire kijöttem, a fiam teljesen elzüllött, már
dílerkedett is, hogy legyen pénze. Erőszakkal vittem be végül őt is.
Megzsaroltam: vagy az elvonóra megy, vagy a börtönbe. Sosem bocsátott meg
nekem. De tiszta maradt ő is. Csoda, hogy végül észhez tért.
OVERÁLOS FÉRFI: Ha nem nyomorította
volna meg a fia lelkét annyira, akkor még időben megszökött volna magától, és
hagyta volna magát ott fetrengeni tovább egyedül a hányásában.
KOSZTÜMÖS NŐ: Maga milyen durva ember!
Szégyellje magát! Ez egy igazi tragédia!
BŐRKABÁTOS FÉRFI (lehajtott fejjel): Hagyja, csak. Igaza van.
Az
overálos férfi tovább járkál, néhány másodpercre mindenki elhallgat. A csendet
végül az öltönyös férfi töri meg.
ÖLTÖNYÖS FÉRFI (felkiált): A francba! A francba?
KÖVÉR NŐ: Mi az, mi történt? Rosszul
van?
CSINOS NŐ: Kér vizet?
ÖLTÖNYÖS FÉRFI (magából kikelve): A részvényeim! A részvényeim! Nem csinálom végig
még egyszer!
FARMERES FÉRFI: Nyugodjon meg, jó ember,
a barátai vagyunk.
ÖLTÖNYÖS FÉRFI (tovább ordít): Maga meg miről beszél? A gazdag embereknek nincsenek
barátai! A gazdag embereknek vérszívói vannak és haszonleső, ingyenélő rokonai!
OVERÁLOS FÉRFI: Jézusom…
ÖLTÖNYÖS FÉRFI (az overáloshoz): Mi az, nem hisz nekem? Na, idefigyeljen! Sokáig
olyan naiv idióta voltam, mint maga, hittem, hogy a család és a barátok az
elsők, meg a szeretet erejében is hittem, egészen addig, amíg a feleségem le
nem lépett a legjobb barátommal, aki történetesen a nemzetközileg elismert
cégem könyvelője volt! És természetesen nem volt neki elég, hogy az asszonyt
vitte, elsikkasztott még mellé jó pár millió eurót is, egyik napról a másikra a
tönk szélére kerültem, csoda, hogy nem ment tönkre a cégem! De az már csak
rajtam múlt, eladtam mindent, ami csak pénzzé tehető, gyakorlatilag éheztem, de
talpra álltam, részvényekbe fektettem a pénzem, és újra meggazdagodtam! Azóta
nincsenek barátaim, csak a nyomorult vérszívók, mint a házvezetőnő, meg az
aligazgató, aki az utasításomat semmibe véve, eladta a legjövedelmezőbb
részvényeimet, holott nyomatékosan megmondtam neki, hogy várjon még a
tranzakcióval legalább egy hetet! De nem bír magával, meg akarja mutatni, hogy
ő a nagyfiú, le akar pipálni, de még ki sem látszik a fűből!
OVERÁLOS FÉRFI: Higgadjon le, uram, üljön
le szépen, lélegezzen mélyeket.
ÖLTÖNYÖS FÉRFI (üvölt): Nem szülésfelkészítő tanfolyamra jöttem, úgy lélegzek,
ahogy akarok! Annyi levegőt veszek magamnak, amennyit csak akarok, érti?!
Az
öltönyös férfi tébolyodottan a hajába túr és lekuporodik az egyik sarokba. Újra
a tabletjén pötyög.
OVERÁLOS FÉRFI: A fejemet teszem rá,
hogy agyvérzés viszi majd el.
KOSZTÜMÖS NŐ: Maga lelketlen alak.
KÖVÉR NŐ: Biztosan a meleg az oka, meg a
levegőtlenség. Meg lehet itt fulladni.
CSINOS NŐ: Vizet valaki?
A
farmeres férfi illetlenül közel lép a csinos nőhöz.
FARMERES FÉRFI (búgva): Maga olyan gondoskodó.
CSINOS NŐ (távolodni próbál, de nincs elég hely): Mit akar?
FARMERES FÉRFI: Ha maga ott lett volna,
amikor az én drága kis Lucykém kiugrott a kezemből és az autók közé szaladt!
CSINOS NŐ (felsikolt): Csak nem a lánya?
OVERÁLOS FÉRFI (a farmeresnek, búgva): Nem csak gondoskodó, de okos is, egy
főnyeremény, pajti.
FARMERES FÉRFI (tudomást sem véve az overálosról): Nem, a kiskutyám, egy kis yorki.
CSINOS NŐ: Azokat imádom, olyan cukik!
FARMERES FÉRFI: Igen, ha látná a kis
masnit a feje tetején, mint egy kis hercegnő.
CSINOS NŐ (ujjongva): Juj! Nincs egy képe róla?
FARMERES FÉRFI: Sajnos nincs.
OVERÁLOS FÉRFI (csak úgy, magának): Mivel nagy valószínűséggel Lucyke sincs…
KÖVÉR NŐ: De már különben is megdöglött,
nem?
FARMERES FÉRFI (döbbenten): Dehogy döglött! Hogy mondhat ilyet Lucykéről?
KÖVÉR NŐ: Maga mondta, hogy az autók
közé szaladt. Az efféle kis szőrmókok ritkán találkoznak az élet kemény
oldalával, ha meg mégis, általában ott hagyják azt az édes kis masnijukat a
fogukkal együtt.
CSINOS NŐ: De tényleg, hogy menekült
meg?
FARMERES FÉRFI (lelkesen): Látnia kellett volna! Az a kutya maga a csoda! Úgy
szlalomozott az autók között, mintha direkt erre lett volna kiképezve, sőt! Egy
kamion alatt még át is bújt!
OVERÁLOS FÉRFI: És amikor mindezen túl
volt, a járdán lihegve letépte a bundáját, így előbukkant a szuperruha: kék
alapon sárga háromszögben egy nagy, piros L. Még köpenyt is hord, hogy jobb
legyen a légellenállás, nem?
A
bőrkabátos és az öltönyös férfi felröhögnek, a nők megvetően csóválják a
fejüket. Az overálos tovább keresgél a falon.
KÖVÉR NŐ (az overáloshoz): Tudja, fiatalember, én is ilyen cinikus ember
voltam ám, mint maga. Higgye el nekem, rossz úton jár! Én megjártam a poklot!
Mindenkit elmartam magam mellől. A testvéreim gyűlölnek, a gyerekeim látni sem
akarnak, csoda, hogy a férjem nem hagyott el. Kemény árat kell fizetni a
cinizmusért.
OVERÁLOS FÉRFI: Majd amikor Szent Péter
kéri, hogy perkáljam le neki a belépőt, szólok neki, hogy a cinizmusét
számoljon felárat.
A
kövér nő felhúzott orral félrefordul, a kosztümös nő felé hajol.
KOSZTÜMÖS NŐ (halkan): Az ilyen emberek addig nem térnek jobb belátásra, amíg
valami iszonyú veszteség nem éri őket. Meg kell tapasztalni a veszteséget, én
azt mondom. Akkor lesz igazán értéke annak, amink van.
KÖVÉR NŐ (bólogat): Jól mondja!
KOSZTÜMÖS NŐ: Az én életem akkor
változott meg, amikor kigyulladt a házam!
KÖVÉR NŐ: Atyavilág!
KOSZTÜMÖS NŐ: Egyedül éltem, senki
segítségére nem számíthattam. A lángok meg csak csapkodtak össze-vissza,
iszonyú volt. A selyemfüggönyök egy pillanat alatt ellobbantak, az akvarelljeim
és a gobelinek is mind odalettek, percek alatt elérte a tűz a tetőt!
KÖVÉR NŐ: Jaj, de rettenetes!
KOSZTÜMÖS NŐ: Lepergett előttem az
életem és rájöttem, hogy nem akarok magányosan meghalni. Magamra borítottam az
ágytakarót és elindultam kifelé. Csípte a szememet a füst, alig kaptam levegőt.
CSINOS NŐ (izgatottan): És aztán?
KOSZTÜMÖS NŐ: A nappaliban tűzoltókba
botlottam, kikísértek. Kiderült, hogy a szomszédom hívta ki őket. Ha ő nincs,
én ma nem élnék. Ő az én életemben a legnagyobb csoda! Azóta összeházasodtunk,
és még sosem voltam ilyen boldog.
CSINOS és KÖVÉR NŐ (meghatódva): Ó!
Hirtelen
felkapcsolódik a belső világítás, az overálos utat törve magának a lift a hátsó
részéből előre jön, kezében egy elektromos panel és szerszámok. A falon megnyom
egy gombot, csilingelés, majd a liftajtó nyitódása hallatszik.
OVERÁLOS FÉRFI: Kész csoda, hogy
liftszerelő vagyok, és nem kell tovább hallgatnom a marhaságaikat.
A
szereplők csodálkozva néznek egymásra, az overálos férfi nagy lendülettel kilép
a liftből és otthagyja őket. A szín elsötétül.
Vége
