Ünnep

Szereplők:

Férfi

Asszony

Postás

Történik egy idős házaspár otthonában, valahol vidéken, a szegényebb régióban, talán Északkelet-Magyarországon. Az asszony lelkesen dolgozik a konyhában: fehér abroszt vesz elő, díszes tányérokkal terít. A tűzhelyen étel rotyog, az ablakban virág. Minden ragyog. A férfi a délelőtti teendők elvégzése után, kissé fáradtan lép be a konyhába.

ASSZONY (kedves szidalmazással): Törölje meg a lábát, de rögtön, most súroltam fel a követ!

FÉRFI (visszafordul, lábat töröl): Ej, de nagy felfordulást csinál itt maga. Hát nem a pápa jön hozzánk vendégségbe!

ASSZONY: Nekem olyan, mintha legalább a pápa jönne.

FÉRFI (megvizsgálja az edényeket a tűzhelyen): És ez a sok étel? Ránk fog romlani mind!

ASSZONY: Dehogy fog, az én Petikém csak belekóstol a hazai ízekbe és eltünteti az egészet, majd meglátja!

FÉRFI (lemondóan): Nem kellenek már annak a hazai ízek. Kényes gyomra lett ott a messziben.

ASSZONY: Na, fogadjunk, hogy egy morzsa nem sok, annyit nem fog hagyni a tányérján!

FÉRFI: Nem fogadok magával, úgyis csalna: amikor nem néznék oda, kiadná a maradékot a kutyának, aztán mutogatná nagy diadallal az üres tányért.

ASSZONY (felnevet): Jaj, de régen volt, amikor a mi Petink is ezt csinálta!

FÉRFI: Bizony, régen.

ASSZONY: Remélem, nem betegeskedik, eszik rendesen, olyan egy szál bél volt mindig az a gyerek.

FÉRFI: Van felesége, az biztos odafigyel, hogy rendesen egyék.

ASSZONY: Nahát, a felesége! Vajon milyen lehet? Bizonyára szép, tündérleány illik a mi fiunkhoz.

FÉRFI: Az is lehet, hogy magyarul nem is beszél.

ASSZONY: Nem baj az, majd mutogatunk neki, szeretjük akkor is, ha egy szavát sem értjük!

FÉRFI (benéz a sütőbe): Hát még ez is? Hát mennyi pénzt vert el maga erre az egyetlen ebédre?

ASSZONY: Ugyan már, ne zsörtölődjön annyit.

FÉRFI: Messze még a hó vége. Mit eszünk addig?

ASSZONY: Kenyér van, szalonna van. Legfeljebb levágom a kakast.

FÉRFI: Na, azt már nem, a kakast nem hagyom!

ASSZONY: Igaz is: olyan öreg már, mint az országút, egy napig kéne rotyognia, hogy ehető legyen a húsa. Majd csinálok tojásos galuskát.

FÉRFI: Csak aztán meg ne bánja ezt a sok munkát.

A férfi leül az asztal mellé, pipára gyújt. Az asszony tovább szorgoskodik.

ASSZONY: Telefüstöli itt nekem a konyhát, mit fog szólni a menye, ha megérzi ezt a bűzt?

FÉRFI (nyugodtan): Hogy férfi is lakja ezt a házat. Üljön már le maga is, szusszanjon egyet!

ASSZONY: Nem lehet, mindjárt itt lesznek, és nézze, minden a feje tetején áll még.

FÉRFI: Majd befejezi, ha ideértek.

ASSZONY: Mindennek kész kell lennie addigra, hiszen ismer jól.

FÉRFI: Ha tizenöt évig nem siettek magához ebédre, azt a néhány percet csak ki tudják várni, amíg befejezi a terítést. Na, üljön le szépen, ha mondom.

ASSZONY (leül, megpihen, de láthatóan nagyon izgatott): A tejet behozta?

FÉRFI: Be.

ASSZONY: A szenet behordta?

FÉRFI: Be.

ASSZONY: A kertet felásta?

FÉRFI: Fel.

ASSZONY: És a…

FÉRFI: Elég legyen! A ház makulátlan. Ha a fiatalúr másképp látja, ragadja meg a lapátot, a seprűt, a kapát, ahogy éppen kedve tartja.

ASSZONY: Ne ellenségeskedjen már.

FÉRFI: Nem tetszik ez a dínomdánom. Nálunk ez nem divat, tudja maga is. Ne akarjon úri asszonyt előadni, tisztességes, szegény parasztok vagyunk, a fiunknak nincs oka szégyenkezni.

ASSZONY: De a felesége…

FÉRFI: A felesége majd meglátja, hogy tisztességre, becsületre, munkára neveltük a gyereket, férfi lett belőle, nem egy mulya naplopó. Ha azt a nőt az érdekli csak, hogy nálunk miből van a kerítés, akkor nem érdemli meg a fiút!

Mindketten hallgatnak. A férfi békésen pipázik, az asszony morzsolgatja az ujjait. Hallani az óra ketyegését. Egyszer csak megzörgetik az ablakot. A postás az. A férfi feláll, kitárja az ablak egyik szárnyát.

FÉRFI: Na, mi szél hozta?

POSTÁS: Táviratot hoztam, Péter bátyám.

FÉRFI (gyanakodva): Távirattal jó hír még nem érkezett ebbe a házba.

POSTÁS: Hátha ez a kivétel! Na, minden jót!

A férfi elolvassa a táviratot, majd mérgében összegyűri és a sarokba dobja.

FÉRFI: Ez sem kivétel.

ASSZONY (felpattan, felveszi a papírgalacsint, idegesen olvassa): Na, ki írt? Mit írt? Jaj, a Petike! „Mégsem jövünk. Majd bepótoljuk. Sokszor ölel fiatok: Péter.”

Az asszony kiejti kezéből a táviratot, görnyedten a székre roskad, a könnyeivel küszködik. A férfi hosszan nézi őt, majd lassan a tűzhelyhez lép, hogy befejezze a felesége helyett a terítést. A két fölösleges terítéket leszedi, az ételeket az asztalra teszi, a poharakba vizet tölt, majd ő is leül az asztalhoz és szótlanul merni kezdi a levest.

Vége